Nappali Kávézó, Pécs
2012. december 14-én, pénteken, 18 órakor
Várva az épp aktuális világvégét
Gyuris Róbert arcképcsarnokát akár az atomvillanás is
exponálhatta volna a papírra, ám a lángok égette lyukak formái
mégsem a végítélet lenyomatait juttatják az eszembe. Nem egy
apokaliptikus végkifejlet drámai nyomait vélem felfedezni bennük,
nem egy hirtelen letűnt civilizáció egyedeinek hátramaradt
mementóit. Sokkal inkább érzem bennük a létezés sűrűségét,
az emberi minőség kavargó, olykor zavaros aspektusának sokrétű
bonyolultságával járó belső örvénylését, mely végeredményben
a személyiségjegyekben érhető tetten. Úgy vélem, az üveglapok
közé zárt papírok személyiség-lenyomatok. Az előbb arcképeket
emlegettem, holott végignézve a sort, az egyes lapokon igazából
nem látunk arcokat. Jobb esetben is csak utalások fedezhetők fel
szemre, szájra és orra. Itt-ott feltűnik egy-egy fül, de
alapjában véve csupán a struktúrákból felépülő foltok alakja
az, ami egy emberi fej sziluettjére emlékeztet. Mégis ezek a
rajzok portrék. Hogy egy aktuális szóhasználattal éljek:
profilképek. Ez a kifejezés nem csupán azért ötlik fel bennem,
mert Gyuris Róbert az egyik legismertebb közösségi portálon
keresett meg azzal a meggondolatlan kéréssel, hogy szóljak pár
keresetlen szót kiállításának megnyílása alkalmából, hanem
mert valóban azok: arctalan, de mégis csak rájuk érvényes
jellemvonásokkal rendelkező, személyiségjegyeiket magukon viselő,
valójában kizárólag ezen jegyekből felépülő, és ezáltal jól
megkülönböztethető és beazonosítható karakterek.
Egyik-másikukban felismerhetjük közeli vagy távoli ismerőseinket,
az utcán kéregető csövest, vagy a sarki vegyesboltban ülő
pénztárost, de akár saját magunkat is. (Jómagam például ott
vagyok látható, bár nagyon hasonlítana Pinczehelyi Andrásra, ha
nem nőtt volna ki a haja.) Ugyanakkor ezek a profilképek együttesen
is egyediek, mert Gyuris Róbert vegykonyhájában hívódtak elő.
Gyuris Róbert ürügyül használja a fejformát, hogy alkotói
kíváncsiságát kielégítse: struktúrakísérleteket hajtson
végre, formakapcsolatokkal játsszon vagy a felületalakítás kéjes
örömét élje át. Mégis, miközben önző mód kielégíti kreatív
ösztöneit csak késve veszi észre, hogy homunkuluszai életre
kelnek. Szeme előtt megy végbe a látványos folyamat: a salétrom
sóval felvázolt arcformát gyufával lángra lobbantva
végérvényesen beleég az egymásra rétegzett papírba
teremtményeinek lelki alkata. Az átgondolt grafikai tervezés
tudatos aktusa kiegészül az anyag jelentette véletlenszerű
alakításmóddal. Kontrollált kontrollálatlanság. Tudjuk, hogy mit
akarunk, de nem tudjuk, mivé válik tervünk a megvalósulás során.
A személy ténye biztos, de kiléte bizonytalan. A személyiségre
csak a végén derül fény, amint a füst elszáll és a korom
lepereg a lapról. A pszichikai jellemzőkön már csak annyit tudunk
alakítani, amennyit az átégett papír lyukai megengednek: A
rétegek mögé becsúsztatott magazinfoszlányok színfoltjai
beépülnek az új személyiségbe. Az akárkiből valaki lett és
ezt jó esetben bárki láthatja. Gyuris Róbert valakijei pedig most
itt néznek ránk a falakról, a mi feladatunk, hogy megfejtsük
személyiségüket és felismerjük őket. Van közöttük, aki
könnyebben kiismerhető, de legtöbbjük talán talány marad. Van,
amelyikük engedi magát megismerni és van, amelyikük megtartja
magának titkát, bezárkózik rácsokból emelt vaskalitkájába,
nem hagyja, hogy a. maga köré vont sűrű köd oszlani kezdjen De
ne adjuk fel a próbálkozást! És ha magunkra vagy barátainkra
ismerünk valamelyik karaktert szemlélve, bátran kérjük el
profilkép gyanánt annak kinyomtatott, kicsinyített mását
Robitól! Ezennel a kiállítást megnyitom.
